Néhány szóban magamról

Kassai Mihály vagyok, okleveles építőmérnök.

Már középiskolában rabul ejtett az építőmérnöki szakma, és elmondhatom, hogy igazán szeretem a munkám. Ugyanakkor mindig is fontosnak tartottam, hogy haladjak a korral, szeretem figyelemmel követni a technikai újdonságokat, az innovációs megoldásokat, technológiákat.

20 évvel ezelőtt kezdtem el úttervező mérnökként dolgozni. Eleinte az AutoDesk Land Development és MX Roads szoftverekkel terveztem, majd 2010 óta a Civil 3D® alkalmazást használom a mindennapi munkám során.

Vezető tervezőként többször volt alkalmam megismertetni a Civil 3D® szoftvert az új munkatársakkal. Emellett a társterületekkel történő együttműködés során egyértelművé vált számomra, hogy ez a szoftver rendkívül hasznos lehet akár a geodétáknak, akár a vízépítési tervezőknek, vagy éppenséggel akár kivitelezőknek is. Azonban sokuk nem igazán ismeri, nem használja, holott rendkívül megkönnyítené, meggyorsítaná, hatékonyabbá tenné munkájukat. 


„Az AUTODESK® és az AUTOCAD® az Autodesk, Inc. és/vagy leányvállalatai és/vagy leányvállalatai bejegyzett védjegyei az Egyesült Államokban és/vagy más országokban. Ez a webhely független az Autodesk, Inc.-től, és nem áll kapcsolatban az Autodesk, Inc.-vel, nem engedélyezi, nem támogatja, nem szponzorálja vagy más módon nem hagyja jóvá.”